Málta, az új Öszöd

elkurtuk.jpgElhangzott a Fidesz öszödi beszéde. Nem más volt ez, mint egy őszinte beszéd, melyet nem a magyar szavazóknak szántak. Öszödön Gyurcsány Ferenc nyíltan kimondta, hogy „nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”.

A Fidesz öszödi beszéde Altusz Kristóf - a Külügyminisztérium helyettes államtitkára – szájából hangzott el:

A szám, amit elmondhatok, 1294 menekültet kellett befogadnunk az országba, de nem álltunk ki a nyilvánosság elé azzal, hogy ezek a menekültek

Még egyszer, lassan mondom, hogy még Németh Szilárd és Orbán Viktor is értse: „nem álltunk ki a nyilvánosság elé…”. Magyarul: ezt bizony elhallgatták.

Folyamatosan arra költi a közpénzt a fideszes kormányzat, hogy azt kommunikálja, hogy megvédi Magyarországot a migránsoktól. Ki a migráns? Ki a védelmezendő? Aki védelmezendő muszlim, attól nem kell félni, hogy nem fogadja el a magyar kultúrát?

Migráns az aki, bevándorol. Nem rossz szándékkal, hanem azért, mert üldözik, veszélyben az élete, stb. Senki, de senki nem mondott olyat, hogy bűnözőket fogadjon be Magyarország. Brüsszel sem.

Brüsszel is és a - megátalkodott, elvetemült, a fideszesek által csak ballibsinek nevezett – ellenzék, valamint  – a Bayer Zsolt által felháborító módon „ostoba vénembernek” nevezett – Ferenc pápa is arról beszélt, hogy segíteni kell az üldözötteket.

Tudtuk, hogy Orbán aláírta a brüsszeli nyilatkozatot, bárhogy is tagadta. Azt is sejtettük, hogy csak itthon oly nagy a szája, megtenni nem meri, hogy ne engedje be az 1300 menekültet.

Érdekes módon, a szám, mely azt mutatja meg hány menekültet fogadtunk be pont annyi (3 a különbség), mint az a szám, amit Brüsszel kért.

Több Nemzeti Konzultáció után, több országjárás után, folyamatos plakátkampányok után, Orbán Viktor a választói szemébe néz és mit mond majd?

Gyurcsány leváltását azonnal követelték Öszöd után és nem is húzta ki a hátralévő négy évet. Vajon a fideszes szavazóknak mennyi esze van? Ezek után sem látják még, hogy be lettek csapva? Hogy a rajongva szeretett miniszterelnökük elárulta őket, hazudott nekik?

Nyilvánvaló végre, hogy Orbán is végighazudta az utolsó másfél-két évet???