Csak a diák nem számít

szinyei.jpg

2017 január – súlyos balesetet szenvedett a gimnázium diákjaival és tanáraival síelésből hazatérő busz. A tragédia – melyben 16 diák és több tanár is az életét vesztette – érthető módon nagyon megrázta az iskolát.

2017 június – igazgatóválasztás volt az iskolában, az akkor 10 éve posztján lévő Tóth Gáboron kívül nem volt másik pályázó. Ennek ellenére Palkovics – akkori – oktatási államtitkár döntését Balog Zoltán – akkori – miniszter felülbírálta és Tóth Gábor igazgató a posztján maradhatott.

2019 június – 15 diák sikeres érettségi vizsgáját utólag érvénytelenítették, arra hivatkozva, hogy az iskola saját belső szabályzata – melyet korábban vizsgált az Oktatási Hivatal és mindent rendben talált – és a törvény nincsenek összhangban, a 15 diák nem kezdhette volna meg – bizonyos különbözeti vizsgák hiányában – az érettségi vizsgáit.

Az iskola évek óta e szerint a belső szabályzat szerint működik, soha, senki, semmilyen problémát nem jelzett, pedig az ideihez hasonló helyzet eddig is fennállt.

A 15 diák nagyon rosszul járt, ugyanis hiába a sikeres érettségi, azt utólag érvénytelenítették, így az idei felsőoktatási felvételin nem vehettek részt. Jövőre pedig teljesen más feltételekkel lehet csak felvételizni.

Ma azonban kiderült, hogy nem csak ők 15-en járnak nagyon rosszul, hanem az iskola további 135 diákja is, akik jövőre érettségiznek, ugyanis az iskolától megvonták a jogot, hogy a következő évben bármilyen érettségi vizsgát szervezzen. Ennek köszönhetően a jövőre érettségiző diákok egy idegen iskola, teljesen ismeretlen tanárai előtt kell, hogy számot adjanak tudásukról. Ez pedig a szakemberek szerint is komoly pszichés hátrányt jelent.

Térjünk azonban vissza az iskola vezetésére. Tóth Gábort, akinek annyi volt a hibája, hogy egy olyan belső szabályzat alapján hagyta működni az iskolát, melyet korábban az Oktatási Hivatal elfogadott, augusztus 15-ei hatállyal felmentettek az intézményvezetői tisztsége alól. Tóth Gábor – ahogy az már 2 évvel ezelőtt is kiderült - nem szakmai okok miatt vált kegyvesztetté a NER számára. Ha ugyanis szakmailag lett volna alkalmatlan az intézmény vezetésére, akkor nyilván nem bírálja fölül a miniszter az államtitkár döntését és nem maradhatott volna az intézmény élén. Most történt valami – ami az eddigi években is megtörtént -, ami végre okot adhatott a nem NER kompatibilis igazgató eltávolítására.

Sajnos olyan világban élünk, ahol abszolút nem a szakmaiság, hanem a NER-hez való alkalmazkodás a mérvadó, ha egy iskola vezetésének személyéről van szó. Nézzük meg a XXII. kerületi Budai Nagy Antal Gimnáziumot. 4 éve van posztján az intézmény teljesen alkalmatlan vezetője, annak ellenére, hogy több hivatalos vizsgálat is súlyos hiányosságokat tárt fel, többek között „sérültek a szülők tájékoztatáshoz való jogai”, az iskola elavult dokumentumok alapján működik. Az intézmény vezetője – Manolovitsné Erdőközi Orsolya – azonban továbbra is élvezi a NER bizalmát, ezért fel sem merül az eltávolítása, sőt, a szülők több alkalommal is azt a választ kapták, hogy mivel megbízatása 5 évre szól, ezért nem váltható le hamarabb.

Ha csak ezt a két iskolát nézzük, akkor is egyértelműen látszik, hogy egyetlen dolog számít akkor, amikor egy iskola vezetéséről van szó: az intézményvezető lojalitása a kormányhoz. A hírek ma arról nem szólnak, hogy vajon ki fogja vezetni szeptembertől a Szinyei-t, az viszont már most látszik, hogy az eddig meghozott döntések során a diákok érdekeit maximálisan figyelmen kívül hagyták.