Szőnyeg alá söprik a budafoki áldoktor ügyét?

kfdcs1.png

 

Karsay Ferenc a budafoki fideszes polgármester 2 hete – február 6-án – még nyíltan kiállt Daróczi Csilla – a helyi családsegítő vezetője – mellett, amikor a Partizán nevű csatorna súlyos vádakat fogalmazott meg vele szemben.

Ekkor azt ígérte, hogy belső vizsgálatot indít, de annak eredményéről semmilyen tájékoztatást nem adott, pusztán lemondásra szólította fel az intézményvezetőt.

Miután civilek kiderítették – közérdekű adatigényléssel -, hogy Daróczi Csilla doktori oklevele valóban hamis, lépéskényszerbe került a kerület vezetője. Először próbálták a képviselőtársai – többek között volt felesége Krieger Krisztina is – megnyugtatni a felháborodott hozzászólókat a Facebookon azzal, hogy az önkormányzatnál a személyi anyagokban nincs ott a hamis doktori oklevél, erről a kerület vezetése nem is tudhatott. Ezt az állítást hamar cáfolták azok, akik ismerték Daróczi Csilla pályázati anyagát, melynek részét képezte az oklevél másolata.

Tegnap meglepő fordulatot vett az ügy, Karsay Ferenc ugyanis újabb közleményt adott ki, benne egy február 12-én keltezett vizsgálati jelentéssel. Mi ebben a meglepő?

A dátumok sehogyan sem stimmelnek, vagy legalábbis erősen gyanúsak. A Debreceni Egyetem ugyanis már január közepén feljelentést tett az ügy miatt – nyilvánvalóan a Partizán forgatásakor tudomására jutott adatokra alapozva – és elég nehéz elképzelni, hogy ezzel kapcsolatban csak február 18-án értesítette az önkormányzatot.

Ha és amennyiben ez így lenne, akkor is erősen furcsa, hogy a belső vizsgálat szinte minden fontos történése egyetlen napon, február 12-én történt. Ekkor érkezett a Debreceni Egyetem válasza az oklevél hamisságával kapcsolatban, ezen a napon nyilatkozott a kertész, ezen a napon született meg Dr Patócs Andrea – Humánszolgáltatási Irodavezető - részjelentése a belső vizsgálatról, ezen a napon szólította fel Karsay Ferenc polgármester Daróczi Csillát lemondásra.

Ha mindez csak február 12-én történt, akkor felvetődik még egy kérdés: mi alapján szólította fel az önkormányzat, a jelentésben foglaltakkal megfelelően (szó szerint idézi a hírportál a másnapi dátumozású jelentést) a Mérce hírportált helyreigazítsra, mely már február 11-én meg is történt.

merce.png

Ezeken túlmenően nem mindenben ilyen gyors az önkormányzat. Február 10-én küldtek közérdekű adatigénylést az önkormányzatnak Daróczi Csilla doktori oklevelével kapcsolatban. Az önkormányzat válaszában türelmet kért az illetékes iroda válaszáig. Bár tudom, hogy a válaszra február 25-ig van lehetősége a törvény szerint az adatgazdának, de az önkormányzat február 12-e óta tudja hivatalosan is, hogy az oklevél hamis, erről mégis csak az után adott ki közleményt, hogy civilek kiderítették ugyanezt, a közérdekű adatigénylésre pedig a mai napig nem válaszolt.

Az is érdekes, hogy ha Karsay Ferenc és csapata nem érzi magát felelősnek az ügy miatt, akkor miért nem válaszolt érdemben Tóth Endre önkormányzati képviselő ezzel kapcsolatos kérdéseire a csütörtöki testületi ülésen.

Mi lehet vajon az oka, hogy Karsay Ferenc húzza az időt, nem tájékoztatja a lakosságot csak minimális mértékben?

Jogos a kérdés, hogy ennyi időhúzás, tagadás után, hihet –e Budafok-Tétény lakossága abban, hogy a felállított vizsgálóbizottság – melyben Karsay emberei vannak többségben – valóban feltárja a tényeket, vagy ez is csak egy ügy lesz a sok közül, melynek semmi következménye nincs, melyet sikerül a szőnyeg alá söpörni.