Zsoltok, gatyák, kurvák - ennyi a választék?

Gréczy és Borkai. Két politikus, akiknek le kellett mondaniuk a betöltött pozíciójukról. Mi a közös bennük? Mondjuk a keresztnevük. Mindketten Zsolt névre hallgatnak. No meg amit a gatyában hordanak. Már amikor nem használják.

Borkai – ugye nem felejtettük el – egy luxusjachton, luxuskurvákkal szórakozott, miközben felesége és gyermekei itthon várták. Hogy vajon mit tudtak, hol van éppen a családfő, azt nem tudhatjuk. Mindenesetre a kereszténydemokrata politikus… álljunk csak meg egy szóra… KERSZTÉNYDEMOKRATA…

Isten, Haza, Család… Család…

Borkai olyat tett, amit egy családdal, egy feleséggel nem szokás!

Gréczy…róla is megjelentek fotók. Fotók, melyeket a párjának küldött. Fotók, melyeken egyedül szerepel, és a fotókat annak a személynek küldte, akit szeretett. Hogy kérésre, vagy éppen kérés nélkül, azt nem tudjuk. Egy biztos: nem csalt meg senkit.

Érezzük a különbséget? Mivel egyik embert sem szívlelem, mint politikust, ezért nem szeretnék összehasonlításokba bocsátkozni arról, hogy melyikük használt fel több közpénzt saját célra. Most itt csak egyetlen dologról van szó: miért is kellett lemondaniuk mindenkettőjüknek.

Az egyik Zsolt – a Borkai – megszegte az esküjét, melyet a házasságkötéskor tett. Elárulta ezáltal a feleségét, a családját. No meg – mivel annak a pártnak a tagja, melynek legfőbb szlógene az Isten Haza, Család, így egyébként elárulta a pártját is.

A másik Zsolti – a Gréczy – fotókat küldött a párjának. Mindenkinek lehet véleménye arról, hogy ezek a fotók mennyire gusztusosak, vagy mennyire nem. Esetében az igazi aljasságot az tette – nyilvánvalóan az egykori párja – aki kiadta ezeket a fotókat, no meg az az újságíró, aki ezeket a fotókat leközölte.

Uraim, tegye mindenki a szívére a kezét! Van Önök között olyan, aki soha nem maszturbált még életében? Néztek már valaha szexfilmet? Netán ezt a párjukkal együtt tették? Elképzelhető, hogy a gyermeknemzésen kívül, pusztán élvezeti céllal is szeretkeztek már? Ne adj’ Isten házasság előtt? Azért tették, mert ezt mindketten akarták, igaz? Ha valami nagyon nem működött, akkor szakítottak. Egy valamiben biztos vagyok: Önök közül senki nem szaladt a sajtóhoz kiteregetni, hogy nem tetszik amit a másik tesz az ágyban. Aki eljuttatta a sajtóhoz ezeket a képeket, az bizony ezt tette. Gréczi Zsolt a fotóival – melyeket a párjának küldött – nem bántott senkit, nem csalt meg senkit, nem hazudott senkinek.

Mégis Gréczy az, aki szinte azonnal lemondott, Borkai pedig – aki megcsalta a feleségét, aki elárulta a pártját -, elárulta a pártja – és ezáltal saját maga által is – képviselt ideológiát, heteken keresztül nem tett semmit, végigcsinált egy választást, majd felvette a polgármesteri tisztséget, csak hosszú botrányok után döntött a lemondásról.

Borkai és Gréczy, pont olyanok, mint a magyar politika. Van a rossz és a kicsit rossz. Szerencsére nem csak ilyen férfiak léteznek. Vannak még olyanok, akik meztelen fotók küldözgetése helyett kedves verset, vagy éppen virágot küldenek a párjuknak. Hiszem, hogy létezik az a politikai réteg, melyek a harmadik csoportba tartozó férfiakat testesítik meg. Ők a jó politikusok.

Hölgyeim: kit választanának szívesen a három típus közül?