Paks 2 - bölcs vagy bátor döntés?

sugarv.jpg

Szerző: Lukácsi Kriszti

Mint oly sok ember, én is megnéztem a Csernobili robbanásról szóló mini sorozatot. Előjöttek az emlékek, bár még gyerek voltam, de azért van néhány. Emlékszem például, azon a nyáron nem ettünk salátát, mert azt mondták, az a legveszélyesebb zöldség.

A filmet megnézve elgondolkodtam. Azt tudtuk, hogy megpróbálták a világ elől eltitkolni a balesetet, csak a svéd kutatóknak köszönhető, hogy kiderült mi történt, ők vették észre ugyanis az Európa közepe felé tartó radioaktív felhőt. Tudtuk mindig is, hogy a „nagy Szovjetuniónak”, a párt volt a legfontosabb, a dicső szocializmus építése. Azt is tudtuk, hogy a fontos pozíciókat csak hűséges pártkatonák tölthették be, nem számított a hozzáértés és az sem volt titok senki előtt, hogy sok mindent, sokszor eltitkoltak még saját maguk elől is. A filmből tökéletesen kiderül, hogy ez okozta végülis a tragédiát. Egy kivitelezési hiba, melyre amikor rájött valaki évekkel a tragédia előtt, nem kerülhetett a szakma tudomására. Hiszen akkor át kellett volna építeni a szovjet atomerőműveket, ami nagyon sok pénzbe került volna.

Megtörtént a baleset és folytatódott a titkolózás. Talán saját maguk is elhitték – hiszen addig mondogatták -, hogy nincs nagy baj. Majd kiderült, hogy de bizony, a baj nagy. Sőt, hatalmas. Megoldották valahogy, a részletekről nincsenek pontos információim.

Miért fontos ez most, több mint 30 évvel a történtek után?

Egy kedves barátom, - Gács Iván - akit igen nagyra tartok energetika ügyben, a BME docense azt mondta nekem, hogy az atomerőművek biztonságosak és a technológiájuk környezetbarát. Mivel szakmailag nagyra becsülöm, ezért nem kérdőjelezem meg a véleményét. Paks2-vel kapcsolatban beszélgettünk több alkalommal, hiszen ez egy fontos, sokakat érdeklő kérdés ma Hazánkban.

Én most mégis aggódom. Nem az atomerőmű, mint technológia, hanem az emberi tényezők miatt. Paks2-t orosz hitelből, oroszok fogják kivitelezni. Miért fontos ez? Gondolhatnánk, hogy a mai Oroszországot más mentalitás jellemzi, mint az egykori Szovjetuniót, hiszen ha nem így lenne, akkor pont Orbán nem ápolna Putyinnal ily szoros kapcsolatot. De ez sajnos nem így van.

Az oroszok ahelyett, hogy bocsánatot kérnének a világtól a történtekért, azért, hogy ezt megpróbálták eltussolni, most felháborodtak azon, amit a Csernobil című sorozat bemutatott, hogy a fő cél a dolgok eltussolása volt.

Ha pedig végiggondolom, hogy ezek az oroszok - akik máig tagadják a tényeket Csernobillal kapcsolatban – építik és működtetik majd Paks2-t, akkor bizony hirtelen kockázatossá válik számomra az egyébként abszolút biztonságos atomenergia.