Nincs itt kérem szépen semmi látnivaló

A NER országa, ahol mindig, minden rendben van

zacerg.jpg

Zacher Gábor
Fotó: Czeglédi Zsolt

 

Felmondott egy osztályvezető főorvos. Ez önmagában nem hír. Ez az orvos közismert, sokat szerepel tévében, iskolákba jár – nem kevés gázsiért – felvilágosítani gyerekeket. Innentől kezdve kezd ez hír lenni.

Felmondását a tarthatatlan állapotokkal indokolta, melyek veszélyeztetik az osztályának működését. Ráadásul egy sürgősségi osztályról beszélünk. Aki volt már SBO-n (Sürgősségi Betegellátási Osztály) az tudja, nem egy túl vidám dolog. Rengeteget kell várni, kevés és túlterhelt orvosok vannak, feszült betegek és hozzátartozók.

Az egésszel nem is kellene foglalkozni, hiszen felmondott, majd lesz másik ember helyette. Egy normális országban annyi lenne a reakció, hogy „tudomásul vettük, ismerjük a problémákat, stb”. Nem így van azonban a NER országában.

A Honvédelmi Minisztérium azonban sietve ki adott egy közleményt, hogy tök mindegy, hogy felmondott –e, úgyis új pályázatot írnak ki, mert az illetőnek lejárt a szerződése. Valóban, év végégig szól Zacher Gábor szerződése, addig azonban van még 4 hónap. Arról nem beszélve, hogy a probléma ettől még probléma marad. De arról a NER jótékonyan hallgat.

Arról nem mondanak semmit, hogy az adott kórházban 112 orvos mondta fel az önkéntes túlóra szerződését, mert az illetékesek azt gondolták, hogy ha oly nagyon önkéntes, akkor legyen már ingyenes is és nem fizetik ki a ledolgozott túlórákat. Az, hogy az adott kórházban vannak a legnagyobb gondok a sürgősségi ellátással, hogy azt valóban veszélyezteti az orvoshiány, no ez nincs sehol megemlítve. Nincs, ugyanis akkor kiderülne, hogy mégsem tökéletes minden. Ma Magyarországon a tökéletesség látszatát kell kelteni mindenben. Ha valaki befoltoz egy kátyút, akkor ugrik az illetékes és jelzi, hogy éppen most akarták befoltozni és újra megcsinálják. Nehogy úgy tűnjön, az állam valamit nem tesz meg.

Persze lehet, hogy valóban gond volt Zacher Gáborral, mint osztályvezetővel. Lehet, hogy sértettségből mondott fel, nem tudhatjuk. Az azonban akkor is kérdés marad, hogy arra miért nem született ilyen gyors közlemény, hogy mi lesz az önkéntes túlórák nélkül a kórházzal, hogyan tudják majd ellátni a betegeket? És természetesen ez ismét egy olyan gumicsont, amivel el lehet terelni az emberek figyelmét a valós problémákról, például arról, hogy az államháztartási hiány tízszerese a tavaly ilyenkori szintnek, hogy a forint euróhoz viszonyított árfolyama soha nem látott szintet ért el és még sorolhatnám.

A lényeg a NER országában, hogy minden rendben van, nincs itt semmi látnivaló, haladjanak csak szépen tovább.