Egy kis történelem óra

Tényleg diktatúrát épít Orbán?

orban_int.jpgSokan azt mondják – persze nyilván csupa ballib ellenzéki –, hogy Orbán diktatúrát épít. Mivel aktívan részt vettem a 90-es első választásokban, kampányoltam, ezért ez a kijelentés valahogy nagyon fáj nekem, nem igazán akarom elhinni. Érzem, hogy nem jó irányba haladunk, de vajon ez tényleg a diktatúra lenne?

Nézzünk meg először két fontos fogalmat:

  1. Diktatúra: valamely személynek vagy csoportnak az állam törvényeit figyelmen kívül hagyó, erőszakszervezetekre támaszkodó, kivételes törvényekkel szentesített korlátlan hatalma
  2. Autokrácia: még nincs diktatúra, de az adott ország valamilyen kiválasztott csoport befolyása alatt működik és a polgári szabadságjogok egy része is korlátozott.

Mindkettőre visszatérek még, de lássuk a történelmet, hogy mi vezet ezekhez és vajon tényleg lehet –e párhuzamot vonni Orbán rendszere és ezek közé.

Első pont, ami a diktatúrára – valamint már azt megelőző időkre jellemző:

Egy párt rendszer: ahogy a neve is mutatja, minden hatalom egyetlen párt kezében összpontosul, a szabad választások esélye nélkül. Lehet hagyományos hatalmi szerkezet is, mint pl az önkormányzatok, parlament, kormány, de igazából a hatalom a pártszervek kezében van. Van egy uralkodó ideológia és ez határoz meg mindent, egészen a kötelezően követendő életmódig és értékrendig.

Jaj… Kezdek megijedni. Ahogy leírtam ezeket a sorokat, folyamatosan beugrott valami ismerős a napjainkból. Lássuk csak:

  • a hatalom egyetlen párt kezében van, szabad választások esélye nélkül: a Fidesz a 2/3-os többségével (arról is lesz szó, hogy miként jöhetett ez létre) minden akaratát átvitte, módosította a választási törvényt, a Nemzeti Választási Bizottságban jelenleg nincs egyetlen ellenzéki sem. Mindezt alig több, mint két hónappal a választások előtt. Az Állami Számvevőszék elnöke 2010-ig – ÁSZ elnöki kinevezéséig - a Fidesz Békés Megyei Területi Választmányának elnöke volt. A NAV elnöke szintén fideszes parlamenti képviselő. Az országos rendőrfőkapitány kinevezése előtt a nemzeti konzultációért felelt. Igen, sajnos ez a pont stimmel. A hatalmi szervek bizony csupa Fideszhez hű ember kezében összpontosulnak.
  • uralkodó ideológia: keresztény, konzervatív, polgári. Aki nem ezekben az értékrendekben hisz…  Ezek még az Alkotmányban, akarom mondani Alaptörvényben is rögzítve vannak.

A másik jellemző:

Ellenségkép kialakítása, az állandó harc: az első billentyű leütésekor tudom, hogy baj van. Van egy fő ellenség, Soros György és az ő terve. Igaz, ezt a tervet nem látta még senki, de nem baj. Folyamatos a harc lassan mindenkivel, hiszen, aki nem fogadja el Orbán álláspontját – lassan a világ nagyobbik része – az mind-mind ellenség. A másik nagy harc pedig a migránsok ellen zajlik. Azt senki nem nézi, hogy nem akar kutya sem idejönni és ez bizony nem a falatnyi déli határzárnak köszönhető.

harc és küzdelem van és lesz

– Orbán Viktor 2017. november

 orbanpeking.jpg

Orbán modern autokraták köreiben

 

Szomorúan, de el kell fogadnom, hogy ez a két pont kipipálva, ezek bizony egyeznek.

Azt ígértem, hogy megnézzük azt is mi vezetett idáig. Lássuk hogyan volt ez a történelem során, például a náci Németországban:

Volt egy felfelé ívelő gazdaság, mely a világválság hatására visszaesett, hanyattlani kezdett, nőtt a munkanélküliség, csökkent az életszínvonal. Az elégedetlen tömegek a hitleri Náci Párt felé fordultak, akik ennek köszönhetően a választásokon hatalmas fölényt szereztek.

Hát… mit is mondjak. Mikor szerzett a Fidesz 2/3-os többséget? 2010-ben, a válság után közvetlenül. Legyünk őszinték, a Gyurcsány időszak sem tett éppen jót az országnak. Így duplán is volt ok hogy keressenek az emberek valamit. És ezt meg is találták Orbán Viktorban.

Jaj… ez is stimmel…

orban_tien.jpeg

Orbán a pekingi Tienanmen téren megkoszorúzza a kommunisták hősi emlékművét

De mi is volt Hitler népszerűségének oka?

  • mindenkinek ígért – vagy adott – valamit. A gazdagoknak a kommunisták visszaszorítását, a szegényeknek egy közösséghez tartozást, felsőbbrendűségi érzést, a középrétegnek felemelkedést
  • felmentette Németország népét az önvád alól, hiszen világosan megmondta, hogy kik azok aki miatt nem tud az ország felemelkedni.
  • Hitler tehetséges szónokként fanatizálni tudta közönségét, jól kitalált külsőségekkel erősítve önmagát és elveit.

Hogy áll ezzel Orbán? Saját szavai a válasz a feltett kérdésre:

  • most derült ki, hogy a multikat is kitömte néhány milliárddal
  • a felsőbbrendűség érzése is megvan, hiszen majd mi, a kicsiny Magyarország lakói fogjuk megmenteni egész Európát, a mi kis határzárunk állítja meg az ott – már régen nem – tolongó migránsokat.
  • Mi vagyunk többségben, elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban győzni fogunk
    Orbán Viktor 2017 november

 

  • Ki is áll Magyarország útjában? Kit vagy kiket kell üldözni és miért? 

A Soros-terv súlyosan veszélyezteti mindennapjaink biztonságát is. … Ez az a veszély, amelytől az országot meg kell védenünk

- Orbán Viktor 2017 november

Egyre inkább érzem, hogy nagy a baj. Nagyon sok a párhuzam.

Az elején ígértem, hogy visszatérünk két kifejezésre: diktatúra és autokrácia

Talán diktatúrát kiépíteni nem fog tudni Orbán, de az autokrácia sem sokkal jobb. Jobban elviselhető talán, de az alapvető szabadságjogok sárba tiprásával jár.

Egy biztos: Magyarország már most is egy kiválasztott csoport befolyása alatt működik.

 Van -e visszaút? Mi lesz így Magyarországgal? Tényleg el kell viselnünk egy Orbáni autokráciát? 

A válasz a mi kezünkben van, és alig több, mint két hónap múlva kiderül.