1989-ben beléptem a Fidesz-be. Akkor még úgy hívták, hogy Fiatal Demokraták Szövetsége, fiatalok voltak és demokraták. Ma már – az akkori szabályok értelmében - nem lehetnék a tagjuk. Nem is vagyok, de más miatt.

Boldog, lelkes ifjú voltam, hogy bizony én is teszek a demokrácia ügyéért valamit. Csillogó szemmel hallgattam Orbán Viktor szavait, hittem, hogy ő az az ember aki elhozza Magyarországra újra a demokráciát. A helyi csoport alapítójának a lakásán összegyűltünk rendszeresen, kezünkbe nyomott pár száz forintot, lementünk a helyi boltba, vettünk kenyeret és párizsit, azt ettük ameddig megbeszéltük a feladatokat. Közeledtek az első szabad választások.

A mai napig az orromban érzem a plakátragasztó illatát, emlékszem ragacsos állagára, no meg a kínlódásra, hogy simára keverjük. Én nem buliba jártam, nekem a bulit az éjszakák jelentették amikor a jelölt plakátjait ragasztottuk a kerület szabad felületeire.

Nem nyertünk, de ez nem zavart. Megmaradt a lelkesedés, hiszen néhány hónap és újra választunk. Önkormányzati képviselőket.

Emlékszem a megbeszélésre – a párizsis kenyeresre –, amikor elhangzott a kérés, hogy tegye fel a kezét aki már nagykorú. Nem voltak sokan. 10-en. Így lett 10 fős a kerületi pártlista. A legfiatalabb jelentkező éppen hogy betöltötte a 18-at. Újra jött a kampány, a plakátolós éjszakák és az izgalom a választások éjjelén. Nyertünk. Nem kicsit, nagyon. Bejutott a teljes lista, mind a 10 ember.

Teltek az évek, megéltünk taxis sztrájkot, Bokros-csomagot, szocialista kormányzást, majd végre sikerült és a Fidesz nyerte a választásokat 1998-ban.

Sok jó döntést hoztak, elindultak egy családbarát úton. Orbán jelentősen javított az ország gazdasági helyzetén, hogy ezt miként tette, nem tudom, hiszen nem értek hozzá. Támogatta a fiatalokat, megalkotta a Széchenyi tervet. Egy számomra szimpatikus, mérsékelten konzervatív, családbarát-családcentrikus, általa polgárinak nevezett politikát folytatott. Kilépett a Liberális Internacionáléból. Ez akkor nem jelentett számomra semmit, ma már tudom, hogy itt indult el valami. Valami nem jó.

2002-ben, hatalmas meglepetésre alulmaradt a Fidesz a választásokon. Csalódott voltam, mert mindig azt hallottam a közvélemény-kutatásokban, hogy jól állunk. Utolsó nap hangzott el egy beszélgetésen, egy fideszes politikus szájából, hogy „ne örüljünk előre...” Ő tudta. Már akkor is játszottak a közvélemény-kutatási adatokkal, csak ezt mi nem tudtuk. Már akkor is becsaptak minket, de ezt én sem vettem észre, nem fogtam fel, hogy mi is történik körülöttem.

Szomorú voltam, hittem ugyanakkor Orbán Viktorban. Hittem, hogy majd újra jön ő és minden jobb lesz.

Nem tűnt fel, hogy egyre jobban központosítja a Fideszt, melynek újra ő lett az elnöke.

Jött 8 év, amit még ma is úgy emleget Orbán és csapata, hogy „az elmúlt nyolc év”, pedig hol van az már. Gyurcsányék jöttek, nyertek, loptak, hazudtak, majd ezt újra kezdték, majd bevallották, majd csőd szélére lökték az országot. Emlékszem amikor 2 hetet vártam a családi pótlékra, mert nem tudták kifizetni. Tényleg nagy volt akkor a baj. Röviden ennyi volt a szocialisták nyolc éve.

A Fidesz ezek után nem csoda, hogy simán hozta a 2/3-ot. Repkedtem az örömtől. Hittem, hogy minden helyrejön. Azt mondták, hogy

Aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét.

Ezaz! Szuper! Ez kell nekünk! - hittem és gondoltam.

Orbán bevezette a gazdasági akciótervét, különadót vetett ki a bankokra, majd jött még rengeteg – a gazdaságba mélyen belenyúló - intézkedés. Így utólag persze látom és tudom, ezek baloldali gazdaságpolitikai lépések, de ez akkor még nem tűnt fel. Akkor csak azt láttam, hogy kihúzta az országot a hatalmas kátyúból. Lehet, hogy ennek nem volt más módja, nem tudom, hiszen, ahogy írtam már: nem értek hozzá.

Újra jöttek a választások, immár új körzetekkel, szavazati joggal rendelkező külhoni magyarokkal és feltűnően sok kicsi, addig ismeretlen párttal. Elterjedt a pletyka, hogy a Fidesz - addigra kiválóan kiépített – aktivista hálózata is gyűjt ezeknek a pártoknak ajánlást. Nem hittem el. Nem lehet, hiszen a Fidesz egy demokratikus párt, mely betartja a szabályokat. Nem lehet igaz, hogy segít annak érdekében, hogy megossza az ellenzéket és minél nagyobb arányban nyerhessen. Nem hittem el, egészen addig, ameddig nem tolta valaki a pártirodában az orrom alá az ajánlóívet.

- Én már aláírtam.

- Ezt még nem.- és ekkor láttam meg, hogy mi van az asztalon. Egy kupac, egy másik párt nevére szóló aláíróív.

Üvöltöttem. Dühöngtem. Nem lehet igaz! Mit műveltek?!

Nyugi. - próbáltak nyugtatni.

Nem írtam alá. Csendben, szomorúan mentem haza. Mi lesz most? Kire szavazzak? Még sikerült meggyőzniük, hiszen rettegtem az előző kormányoktól, élénken élt bennem, hogy majdnem államcsőd lett a vége.

Újra nyert a Fidesz, de ekkor már nem volt meg az eufória. Valami történt. Már nem voltak sem fiatalok , sem demokraták.

Végső csapást számomra a 2014-es Tusnádfürdői beszéd jelentette, ahol bejelentette Orbán, hogy egy illiberális államot épít.

És ekkor már kinyílt a szemem. Felvállalva a családdal, a barátokkal is konfliktust – melynek egy normálisan működő országban nem kellett volna vele járnia – kimondtam, hogy ez nem jó. Ez az Orbán, ez a Fidesz már nem az, mint ami volt 1989-ben.

Az én szemem nyílt ki jobban? Vagy valóban egyre nyíltabban, már a látszatra sem ügyleve építik le a demokráciát? Mikor jöttek a képbe a strómanok? Mikor kezdődtek az őrült stadionépítések? Mikor volt a „G-nap”? Ki tudja. Én csak egyet érzek, hogy egy lejtőn van az ország, a demokráciánk – amit oly lelkesen kezdtem Orbánnal építeni – és a fék bizony elromlott.

Kevesebb, mint 3 hónap van a választásokig. Ki tudja menet közben megjavítani a féket? Van ilyen?

Hiszen kik vannak?

• Vannak Gyurcsányék – köszi, nem kérem, egyszer már volt lehetőségük bizonyítani. Sikerült is neki. Azt bebizonyították, hogy többet nem kérünk belőlük.
• A szocialisták? Ugyanaz a banda, csak szétváltak.
• A Jobbik? No nekem ők túlontúl szélsőségesek.
• Az új kispártok? Lehet, de most még nem elég erősek hozzá.

Nincs megoldás. Fék nélkül rohanunk a jeltőn a szakadék felé. Nem ezért dolgoztunk 1989 óta ennyit! Hol vagytok régi fideszesek, akikkel ugyanazt gondoltuk? Ne hagyjuk kárba veszni a sok mindent amit sikerült elérni!