Koronavírus - a számok tükrében

Hosszú titkolózás után végre rájött az Operatív Törzs, hogy semmilyen személyiségi jogot nem sért, ha elárulják az országos eloszlását a megbetegedéseknek. 4 napja kaptuk az első területi adatokat, nézzük meg mit is mutatnak, mire lehet következtetni az elmúlt 4 nap adatainak változásaiból.

Előre bocsátom, hogy nem vagyok sem statisztikus, sem járványügyi szakember, így marad a józan paraszti ész, amivel viszont rendelkezem.

Először is lássuk az első adathalmazt, amit 03.31-én kaptunk a betegség területi eloszlásáról:

teruleti_eloszlas_0331.jpg

 

Mit mutatnak a számok? Jól látható, hogy Budapesten a megbetegedések aránya az országoshoz viszonyítva nagyságrendekkel magasabb, mint amekkora a város lélekszámi aránya a teljes népességhez képest. Budapesten él a lakosság 18 százaléka, ehhez képest az összes megbetegedett 44 százaléka fővárosi lakos. A másik hely ahol a megbetegedettek aránya magasabb, mint amit a lélekszámi arány indokolna, az Pest megye, de itt a különbség nem ennyire nagy, csak 5 százalékpontnyi. A többi megyében nem találunk ilyen különbséget.

Ennek megfelelően Budapesten az országos átlaghoz viszonyítva jóval több a 100ezer főre jutó megbetegedés: míg az országos átlag 5 fő, addig Budapesten 100ezer főre több, mint 12 fő megbetegedés jutott március utolsó napján.

 

Fontos még a fertőzés dinamikája megyei szinten is. A következő táblázat ezt mutatja meg:

teruleti_eloszlas_0331vs0404.jpg

 

Országosan a megbetegedések száma 4 nap alatt 38 százalékkal növekedett, de vannak régiók, ahol ennél sokkal meredekebb az emelkedés.Kiemelném Pest megyét, ahol másfélszeresére nőtt a megbetegedések száma. Vannak ennél magasabb növekedési mutatók is, de minél alacsonyabb számról van szó, annál magasabb lesz a százalékos arány, így ezt azokon a helyeken, ahol néhány megbetegedés van csak, nem érdemes még vizsgálni. Pest megyében azonban már igen jelentős számú fertőzött található, az összes magyarországi fertőzött 20 százaléka él itt.

 Még egy fontos adatunk van, ez pedig a halálozási arány. Ez sajnos jelenleg nem mérhető objektíven, mivel nagyon sok tényező befolyásolja. Magyarországon 4 százalék fölötti, amiben nyilván szerepet játszik, hogy még mindig kevés tesztet végeznek, így sok a nem regisztrált beteg, ugyanakkor hazánkban rendkívül magas a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, ez pedig kifejezetten kockázati tényező a koronavírus fertőzés kimenetele szempontjából.

Egy hete vezették be a kijárási korlátozást, ennek – a megbetegedések számára való - hatásáról még nem lehet semmit tudni, hiszen a vírus lappangási ideje 2 hét, ami azt jelenti, hogy leghamarabb 2 hét múlva kezdhetnek jelentkezni a hatások.

Jelenleg az biztosan elmondható, hogy Pest megyében nagyon megugrott a megbetegedések száma, valamint, hogy Budapesten, a város lélekszámát is figyelembe véve, arányaiban is jóval több – közel 2,5-szeres - a megbetegedés, mint az országos.

És akkor jöjjön a józan paraszti ész:

ha Budapesten azért ennyivel több a megbetegedés, mert sűrűbben lakott terület, akkor ez azt bizonyítja, hogy valóban az egyetlen hatékony védekezés a kontaktusok számának csökkentése, ez esetben itt további szigorításra lenne szükség a kijárási korlátozáshoz képest. Ha nem ez a nagyobb arányú megbetegedések oka, akkor viszont a betegség gócpontja lett a főváros, ez pedig szintén sürgős intézkedéseket kíván.

Reméljük, hogy az Operatív Törzs és a kormány bölcs lesz a jövő héten és nem hoz meg egy olyan döntést, mely bizonyos emberek körében népszerű - különösen nagy tekintettel a húsvétra -, ugyanakkor a járvány alakulása szempontjából beláthatatlan következményekkel járhat.