Nem részletezem mi történt, de nagyon durva dolgok

dt.jpg

Ma megkeresett egy hölgy, hogy elmesélje mi történt vele az 1990-es agárdi Fidesz táborban.

A hölgy fél, ezért kérte neve elhallgatását.

 1990. Agárd, Fidesz tábor. 16 évesen boldogan vettem részt a Fidesz által szervezett táborban, úgy éreztem én magam is a rendszerváltás részesévé váltam. Boldog voltam, hogy elmehettem egyedül a táborba, ráadásul valljuk be, helyes fiúk is voltak az akkori Fideszben.

Fiatalok, no meg demokraták és liberálisok.

Kiváló programok voltak, melyen az általam akkor oly nagyra becsült szónokok – Orbán Viktor és Deutsch Tamás – is részt vettek. Együtt úsztunk a tóban, mezítláb fociztunk a homokban, a résztvevő fiatalok között szerelmek szövődtek.

Boldogságomnak egy esti program vetett véget. Orbán Viktor felajánlotta, hogy elvisz kocsival. Fehér kocka Ladával közlekedett, mely nem az övé, hanem édesapjáé volt. Emlékszem, mezítláb vezetett, ezt viccesnek tartottam. Hogy ne koszoljuk össze, a hátsó ülés egy kockás pléddel volt letakarva. Utólag derült ki, hogy az autóban velünk fog utazni Deutsch Tamás is. Az utazás vidám beszélgetéssel telt, de mikor odaértünk…

nem részletezem mi történt, de nagyon durva dolgok.

A történtek annyira megviselték a hölgyet, hogy eddig senkinek nem mert beszélni róla, de most úgy gondolta, ezt meg kell ossza mindenkivel.

Lapzárta után érkezett, hogy a hölgy számára, a rettenetes élményt a strandon szóló nyálas Modern Talking zenéje okozta. A nevét azért nem vállalja, mert a férje a mai napig lelkes rajongója a német együttesnek.