Miért kell mindenáron védeni a védhetetlent?

valtozast.jpgVannak tények, melyek bármit teszünk is, akárhogy tagadjuk, tények maradnak. Sokszor nem is tehetünk róla, hiszen nem működik semmi és senki hibátlanul.

Ilyen tények az orvoshiány, a pedagógushiány, a hajléktalanság és még sorolhatnám.

Napvilágot látott egy hír a 24.hu-n, miszerint a budafoki szakrendelőből ellátás nélkül küldenek el betegeket. Mit lehet erre mondani? Aki tapasztalt ilyesmit, az azt mondja, hogy ez tény. Aki járt már ott és látta a délutáni urológia rendelésre várakozók tömegeit már délelőtt, akinek mondták már azt, hogy majd egy hónap múlva próbálkozzon időpont kéréssel az azt követő hónapra, az tudja miről szól a cikk és azt is, hogy minden szava igaz. Orvoshiány van országosan, miért lenne ez máshogy Budafokon. Megtehet bármit – mindent – a szakrendelő igazgatója, ha nincs orvos, akkor bizony nincs aki ellássa a betegeket. Két dologban biztos vagyok: erről nem tehet sem az igazgató, sem az önkormányzat.

Mi történt mégis? Az alpolgármester és több hozzá közel álló barátja olyan ütemben kezdte védeni a szakrendelőt, hogy azt bizony a kormányszóvivő is megirigyelhetné. Miért? Miért nem lehetett azt mondani, hogy valóban, vannak problémák, türelmet kérnek mindenkitől, keresik a betöltetlen álláshelyekre az orvosokat. Pont, ennyi. Miért kell mindenáron védeni a védhetetlent, akkor is, ha nem tehetnek róla?

A választ persze tudom, hiszen nem titok, hogy az önkormányzati választásokon induló jelöltekre is rá kell bólintania a Fidesz egyeduralkodójának, Orbán Viktornak. Ha nem védik meg azt is, amiről nem tehetnek, nyilván felejtős az egy év múlva esedékes önkormányzati választásokon történő indulás.

Szeretném megélni, hogy valahol az országban, egy csapat értékes politikus – lennie kell ilyennek! – azt mondja, hogy ha nem fogadja el őket a „Nagy Vezér” úgy ahogy vannak, nem fogadja el legalább helyi szinten a saját döntéseiket, akkor elindulnak függetlenként. Ha eddig jól dolgoztak, akkor függetlenként is tudnának nyerni. Akkor mellettük maradnának a szavazóik. Pusztán annyi kell, hogy merjenek bátrak lenni.

Hiszek ebben az országban, hiszek abban, hogy egyszer elindul egy ilyen irányú változás. El kell, hogy induljon. Bárhol. Akár Budafokon is!