Bevándorlóország lett a foci világbajnok...

elvesztette a döntőt a "mi kutyánk kölyke"

donto.jpg

Szerző: Lukácsi Kriszti

Az elején szeretném leszögezni, tegnap délután a horvátoknak drukkoltam. Hogy miért? Mert amit ők tettek ezen a VB-n, ahogy eljutottak a döntőbe, egy kicsiny európai országként, ahol töredékét költik focira, mint nálunk, az valami csodálatos.

Hollik István ismét azt mondta, hogy Franciaország bevándorlóország. Nem, Franciaország – sok más európai országhoz hasonlóan – gyarmattartó ország volt sokáig. Most ezekről az egykori gyarmatokról elkezdtek a lakosok az eredeti gyarmattartó országba vándorolni. Miért is ne tehetnék? Nem úgy működik az élet kérem szépen, hogy ameddig kell használom őket, utána meg lesz ami lesz, nem érdekel. (persze tudom, biztosan az elfogult, mocskos liberális gondolkodásmódom mondatja ezt velem)

Franciaországban mindig is sok fekete élt. Így a nemzeti tizenegyükben is felerészt velük találkozhatunk. Ettől még ők ugyanolyan jó nemzet, ugyanolyan jó ország, mint bármely más európai ország, hiszen nem a bőrszíntől vagy a származástól lesz valaki jobb vagy rosszabb. A franciáknál például – szemben Oroszországgal vagy Törökországgal – teljes demokrácia működik.

Hollik István- a Fidesz épp aktuális megmondóembere, egyébként egy önmagában életképtelen, gyakorlatilag nem létező párt, a KDNP országgyűlési képviselője – azt mondta, azért drukkol a horvátoknak, mert Franciaország bevándorlóország.

A fociból ilyen formán politikát csinálni elég durva dolog. A foci nem erről szól. Orbán már megmondta, hogy a horvátok döntőbe jutásának mi is részesei vagyunk, mivel – ahogy mondta –

a horvát foci a mi kutyánk kölyke,

de különben is szomszédok és barátok vagyunk. Persze. Most éppen. Amikor ez jó Orbánnak. Amikor a MOL-Ina ügyről beszélünk, vagy éppen a déli kerítésről, vagy a horvátok OECD csatlakozásáról, akkor meg nem. De nem számít, megszoktuk már Orbántól a köpenyegeinek váltogatását.

Akkora fokú baromságot azonban még nem sikerült megszoknunk, amit Hollik István mondott. És bizony lassan kezdek félni a tegnap este után. Mi lesz veled Európa? Egy bevándorlóország lett a világbajnok. De semmi gond, erről is a franciák tehetnek nyilván, hiszen nem is európai játékosokkal játszottak. Hiszen ők egy bevándorlóország.

Valaha még Orbán büszkén tekintett a magyar-francia viszonyra, tegnap azonban már valahogy egész mást gondolt erről. Persze ez most ismét elég veszélyes megnyilatkozás volt, így marad a kérdés, hogy ebből mit fog a héten kihozni Orbán és a kormánymédia… ki tudja. De kíváncsian várjuk!