Ha nem beszélsz "édi nyelven", nem vagy gimnáziumba való

Csúnyán kiszúrtak az autizmussal élőkkel az idei felvételin

autizmus.jpgAutizmus. Aki nem tudja segítek: az autik akik az érzelmekkel – és azok felismerésével – nagyon hadilábon állnak, a kifejezéseket szó szerint veszik, csak, hogy két példát említsek.

 Felmentésre sokszor semmiből nincs szükségük, hiszen a kifejezések szó szerinti értelmezése, a szociális területen jelentkező problémák és a merev gondolkodás miatt nincs miből, ilyen tantárgy nincs. Megküzdenek az élettel, de ettől még lehet második Einstein belőlük.

Múlt szombaton megírták a nyolcadik osztályosok a központi felvételit. Akik autizmussal élnek, ők idén nagyon rosszul jártak. Hiába készültek sokat, tehettek bármit, erre senki nem számított.

Senki nem gondolt arra, hogy emojit kell értelmezni. Igen, egy autizmussal élőnek ez nagyon nehéz dolog, hiszen érzelmeket kell leolvasnia egy rajzolt formáról.

Az sem merült fel senkiben, hogy az lesz a feladat, hogy mire gondol valójában az ember, ha azt mondja, hogy „Most pedig kitakarítod a szobádat!” Egy autizmussal élő számára ez azt jelenti, hogy „Most pedig kitakarítod a szobádat!”

Sőt, az a helyzet, hogy ők „édi nyelven” sem beszélnek. Nekik nem túl sokat jelent az, hogy „szoli”, akár barnulni akarnak, akár rendőrök.

Ettől még ők, a jó értelmi képességű – sőt, sokszor kimagasló értelmi képességű – autik kiválóan alkalmasak egy gimnáziumba.

Valóban az fogja eldönteni, hogy egy autizmussal élő gyermek való –e egy jobb gimibe, hogy ezeket tudja –e? Nem az, hogy milyen képességekkel rendelkezik? Nem az, hogy milyen tanuló?

Csak gratulálni tudok annak, aki összeállította ezt a feladatlapot! Köszönjük minden autizmussal élő nevében, hogy ezeket a dolgokat figyelmen kívül hagyta.

És igen, azt kell mondjam, hogy aki egy ilyen súlyú dolgot csinál, mint a központi felvételi feladatlap összeállítása, az legyen tisztában azzal, hogy ezzel bizony az autizmussal élőkkel nagyon csúnyán kiszúr. Konkrétan 9 pont volt az 50-ből, amire egy auti nem tud válaszolni, legyen bármennyire is értelmes. Az pedig rengeteg.

A központi felvételi úgy ahogy van rossz megoldás. Egyetlen napon múlik nagyon sok minden. Ha ezt elrontja, akkor már szóbelizni sem hívják be sok helyre, így elveszti az esélyét, hogy egy jobb suliba kerüljön. Átjárhatóság pedig nincs.

És lássuk be, legtöbbjüknek ez az első igazi vizsgahelyzete. Idén pedig, egy szűk csoporttal nagyon csúnyán kiszúrtak. Mit várjunk így a társadalomtól? Nem a pedagógus az első akinek erre figyelnie kellene?